Neki a falnak, nincs mese, ebből megint fájdalmas ütközés lesz. Nézem a híreket, olvasom a kommenteket és ez jut eszembe! Mennyire hasonlít az egész rohadt helyzet arra, amiben vagyunk. Már nincs mozgástér, a valószínű kimenetek száma lecsökkent egyre, de inkább nullára, azaz jól megszívtuk. A MALÉV utasai csüggedten ültek a váróban valahol Írországban vagy Európa valamelyik repterén és dühödten rágódtak azon, hogy mekkora ökrök. De ők nem láthatták előre, mások viszont igen.
Ezen siránkozott a vállalat vezérigazgatója is az állománygyűlésen. Neki valószínű az lett volna a dolga, hogy a bedőlést, az összeomlást elkerülje. Nem a csődöt vagy a felszámolást, hanem azt, hogy mindenki kész tények előtt álljon. Ő tudta, mi a valódi helyzet, mégis húzta-húzta a dolgot addig, amíg sakk-matt helyzet lett belőle. Már rég nem arról volt szó, hogy hogyan tovább, hanem leállt a rendszer. Működésképtelen lett. Kész! Nincs tovább! De miért nem vette figyelembe a figyelmeztető jeleket? Miért áltatta magát azzal, hogy a megoldás majd kívülről jön? Miért hagyta el a józan esze?
Seth Godin a „Holtponton ne add fel!” című könyvében említi meg, hogy vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, nem bírja tovább. Ez a holtpont. Ezen átlendülve töretlen a felfelé ívelő sikertörténet, és az ember a világelsők közé küzdi fel magát. Ezer példa mellékelve a sportból és az üzleti életből. A holtponttal teljesen ellenkező dolog a zsákutca. Itt viszont annál jobb, minél hamarabb felismerik a helyzetet és kifarolnak belőle. A MALÉV-nál szó sem volt erről, már nagyon rég a tűzfallal álltak szembe. Felvetődik a kérdés, hogy miből lehet tudni, hogy holtpont vagy zsákutca? Az izgágák túl hamar döntenek erről, bambák későn kapnak észbe, a hülyék soha.
Nem ez volt az első eset. Ezt történet a MAL-lal is Kolontáron. Hiába sivítottak vészjeleket a szivattyúk, valaki azt gondolta, hogy magától majd rendbe jön a dolog. Nem jött be tipp. Azt kell gondolnom, hogy szokásunk elmenni a legvégsőkig. Valahogy mindig csodálatba ejt az, aki kiürült üzemanyagtartály miatt ácsorog az út szélén. Vagy aki karácsony napjának délutánján keresgél magának karácsonyfát és ajándékot. Persze, kifogás vagy mentség bőven van. Akkor mi lesz, ha hasonló viselkedés miatt nagyobb játékban történik mindez.
Találtak egy mérőszámot, amelyet elneveztek „carbon footprint”-nek. Magyarul talán így fordították le valahol, hogy „szénlábnyom”. Kicsit magyarázva a dolgot arról van szó, hogy ezzel számolják ki, hogy mennyire terheljük a szokásainkkal a környezetet és ezt szén-dioxid kibocsátásban fejezik ki (http://kislabnyom.hu/) Jó ez a dolog, mert így legalább mérni tudjuk, hogy mennyire belerondítunk a saját vackunkba. De amúgy, a szörnyülködésen kívül mit teszünk ezzel a mutatóval? Serkent ez bárkit is arra, hogy leváltsa drága pénzen kiépített gázfűtését geotermikusra? Vagy hogy ne vegyen benzintemető terepjárót még a kutyájának is, ha már megteheti? Ne világítsa ki éjjel-nappal a házát?
Nem, mert majd csak lesz valami. Nem sakkozzuk le fejben a végéig a játszmát. Ez olyan, mint a tetrisz. Csak jönnek szembe a kockák, és egyre jobban kapkodunk addig, amíg az utolsó be nem feszíti a rendszert. És akkor kijárat sem lesz! Csak exit!
GRÍNKÓCS
